Kiderült, mit csinál most az egyik legszebb hangú bemondónő

"El nem cserélném semmivel a tapasztalatokat."

Negyvenöt éve kezdte a pályát, máig az egyik legszebb hangú bemondóként emlegetik. És bár egy ideje már nyugdíjas, a 64 esztendős Acél Anna mostanában is nagyon aktív: a katolikus Bonum TV-ben híradózik, tanít, könyveket ír.

Színésznőnek készült, de nem vették fel. Barátnője szólt, hogy felvételt hirdetett a rádió. Felvették. ’92-ben kezdte a tévézést a Napkeltében, két évvel később pedig a Híradónál folytatta.

Életkorához így viszonyul:

- Folyamatosan foglalkozom a külsőmmel, de nem viszem túlzásba, mert reménytelen lenne a küzdelem. Idén 65 éves leszek. Nem akarok fiatalabbnak látszani a koromnál, szánalommal nézem azokat a nőket, akik mindenáron erre törekszenek. A külsőségek helyett szerintem valójában belülről jön, hány éves az ember: a gondolkodásmód és a viselkedés határozza meg. Azt hiszem, én lélekben 36 és 40 év között maradtam. De hozzáteszem: el nem cserélném semmivel a tapasztalatokat, amik azóta jöttek az életembe! Nagyon sokat tanultam az életből, hiszek a fejlődésben, ahogy az örökkévalóságban is, ezért a kornak számomra nincs túl nagy jelentősége.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Egészség
Címke:  
Egészség
Serkenti a gyomorműködést, étvágygerjesztő, sőt az ízületi gyulladás kezelésére is ajánlott.
Egyéb
Címke:  
Egyéb
A levélből kiderül: a szeretet és a türelem számukra többet ér mindennél.
Egyéb
Címke:  
Egyéb
Ha elolvasod ezt a személyiségtesztet, megtudhatod mire van szüksége a lelkednek!