„A világ baja nem az, hogy valamit rosszul csinálunk, a baj az, hogy rosszat csinálunk. Ha végre jót csinálnánk (akár rosszul is), az eredmény (legfeljebb kisebb) jó lesz, míg ha a rosszat akarjuk jobban csinálni, nagyobb rossz lesz az eredmény”  Agócs József

Manapság egyre több embernek „kopik el” valamilyen alkatrésze. Ízület- és porckopások sokszor 20-30 éves embereken. És nem gondolkodunk el rajta: hogy van az, hogy őseink órákat gyalogoltak a földjükig, kapáltak-kaszáltak esőben-napsütésben, és mégsem kopott el az Ízületük? Hogy van az, hogy manapság olyan emberek „kopnak el”, akik az életben fizikai munkát nem végeztek, és még az intenzív mozgást is messze elkerülték?

Az „elkopás” orvosi szemlélete egy hibás mítoszon alapul, amely szerint az ember egy bonyolult gépezet, amely időnként elállítódik és kopik, ezért javítására beállítások (gyógyszer) és cserealkatrészek (kütyümütyük és protézisek) szükségesek. A hibás szemlélet hibás diagnosztikát, az pedig hibás gyógymódot szül. Gondoljuk végig a dolgokat Kovács úr, mint élő rendszer szempontjából.

Kovács úr naponta táplálja, cipeli, fűti, hűti egyenként 20-25 kilós lábait, melyeket évek óta nem használ. Mozgástere az autójától (már csak 4 év részlet van rajta!) a lakásáig terjed (XI. emeleti, örökpanorámás), ahol kényelmes foteléből (gerinckopás) bámulja a villanypásztort (TV). Az ízületek mozgása beszűkül, a láb egyre kevesebb vérellátást, táplálékot és figyelmet kap, hiszen nincs rá szükség. Egy idő múlva Kovács úr szervezete úgy dönt, hogy megvonja az energiát a lábtól (hiszen úgysem használja) és inkább a hibás táplálkozás miatt szükséges erőfeletti méregtelenítésre összpontosít.

Jönnek a tünetek. Az orvos megállapítja, hogy Kovács úr ízületei bizony elkoptak, és a töménytelen gyógyszer mellé „kímélő életmódot” ír fel. A beszedett „gyógyszerek” az ízületekben (is) lerakódásokat okozva tovább szűkítik a mozgástartományt, majd a „kímélő életmód” miatt a maradék mozgás is megszűnik. Jöhet a csípőprotézis.

Mi a hiba a mítoszban? A természetben az élettelen rendszerek kopnak el, mert nincs megújuló képességük. Egy kés, a ceruza, a hegyek nem tudják újraépíteni alkatrészeiket, mert hiányzik belőlük az önszervező-önjavító program, melyet röviden életnek nevezünk. A természetben az élő rendszerek nem tudnak elkopni, mert lényegük a megújulás, a környezet változásaira adott folyamatos válasz. Az élő rendszer nem kopik el, de a nem használt vagy nem használható részeit lebontja. Legyen ez a rész egy csípőízület, egy ember, vagy akár egy teljes nemzet.

Hogy tehetnénk jót Kovács úrral (akár rosszul is)? Első lépésként Kovács úrnak végig kell gondolnia, hogy kell-e a lába? Lábunkat a haladáshoz használjuk, ezért a fő kérdés, hogy halad-e, van-e értelme annak, amivel az élete telik (célok)? Másodszor a gyógyuláshoz, a test újraépítéséhez szükséges többlet energiát kell beszerezni. Erre külső energiákat vonhatunk be (meditálás, szenthelyek stb.), vagy szervezetünk saját forrásait szabadíthatjuk fel például testi-lelki méregtelenítéssel (ima, böjt, csalántea, esővíz stb.). Harmadik lépésként az újraépítéshez szükséges anyagokat kell biztosítani EGÉSZséges, teljes értékű táplálékokkal (vadon nőtt, vagy kiskerti növények, állatok). Végezetül a legfontosabb: újra rendeltetésszerűen kell használni a lábat.

Erre – elvileg – alkalmas lenne a futás, a gimnasztika, stb. de az agyunkat nehéz átverni, hogy miért érkezem a 25. kör lefutása után is ugyanoda, vagy hogy miért hadonászok céltalanul? Tudat alatt feleslegesnek, nyűgnek érezzük ezeket a mozgásfajtákat. A legjobb, lelkünkhöz legközelebb álló mozgás a játék. Tele vagyunk régi népi játékokkal, melyeknek – a mozgáson kívül – erkölcsi tanulságai is vannak. A „kanászozás” (bigézés) pl. az egyetemes értékekre tanít (lásd: Hintalan László: Aranyalma – Játékhagyomány c. könyvében), a középpont megvédésére, az önfeláldozásra, a hazaszeretetre...  Fontos mozgás a néptánc is, mozdulataiba kozmikus minták tükröződnek, melyek segítségével rendeződünk, feltöltődünk, megnyugszunk. Ez az oka, hogy a legnagyobb fizikai erőkifejtés mellet, a nyári munkák során elődeink esténként táncoltak (lásd: aratóbál).

Ma már a közösségek szétesése miatt egyre kevesebb lehetőség van a játékra és a táncra, így – értelmes mozgásként – marad a kirándulás és a kerti munka. A természetben sétálgatva az ember akaratlanul is ráhangolódik a teremtés lüktetésére, átmegy várakon, megpihen szent helyeken… Mozgását a teremtés vezeti, hegyet hág, kidőlt fákon lép át, lehajol a gombáért, nyújtózkodik a somért. Rendezi a táj. A kerti munkák során is ez történik azzal a többlettel, hogy az ember közben teremt. Keze nyomán élet sarjad, ami jó azt erősíti, öntözi, ápolja, ami rossz azt visszametszi, kivágja. Mint az Isten. A kapálás, gyomlálás, kaszálás, favágás, gyümölcsszedés mozdulataiban visszaköszönnek a gimnasztika alapelemei, csak itt mindennek értelmes célja van!

A természetben végzett mozgásoknak még egy fontos előnye van: minden a rendelt idejében történik. Nyáron, amikor sok a fény és tombol az energia az emberekben, a fokozott mozgás ideje van kora reggeltől késő estig (kaszálás, szénahordás, aratás stb.). Mi ilyenkor süttetjük a napon a hasunkat nyugtatókat szedve, hogy kibírjuk a semmittevést. Télen kevés a fény, elapad az energia - a pihenés, a befelé fordulás ideje ez (fonók, kukorica fosztás stb.). Ma ilyenkor van az év végi hajrá, a karácsonyi shoppingolás és a síelési szezon. Ezt csak úgy bírjuk megtenni, ha közben vödörszámra isszuk a kávét, vagy a redbullt. Felfordult a világ…

Sokat segít a beszűkült ízületek kimozgatása, vannak egyszerű – akár villanypásztorozás közben is végezhető – mozdulatok, nyújtó gyakorlatok, melyeknek egy részét a gyógytorna is használja. Rendkívül hatékony a népi gyógymódok közül az inazás (kenés) és a csontkovácsolás, egy-két kezelés és némi otthoni rásegítő mozgás segítségével szinte minden probléma megoldható. Fontos, hogy ne csak addig végezzünk egy gyakorlatot, vagy egy kerti munkát amíg kényelmes, mindig egy kicsit tágítani kell a határokat!

Befejezésül annyit még, hogy ha a fentieket – akár rosszul is – megcsinálja a beteg, állapota törvényszerűen javulni fog. A következő számokban a MAG és a TEGYE közös Magyar Népi Gyógyász képzésén résztvevő hallgatók első féléves (!) záró dolgozataiból adunk közre néhányat azt példázva, hagy micsoda tudás és erőtartalék lapul a népi kultúrában… Fogadják őket úgy, ahogy íródtak: sok szeretettel!

Géczy Gábor