Ő a legidősebb ember, aki teljesen egyedül, bármiféle segítség és megállás nélkül körbevitorlázta a világot - és nem is először.
A kihívást 320 nap alatt teljesítette és épségben megérkezett a kanadai Victoriába. Az utazás utolsó, dicsőséges pillanataiba egy kis hajóflotta koszorújában futott be, miközben a kikötőből több száz ember ünnepelte.
Az út nem volt teljesen zökkenőmentes, 11 és fél méteres hajóját, Nereidát több vihar is megtépázta és útközben elhagyta a napelemeit.
Jeanne egyébként már eddig is tartotta a legidősebb női vitorlázó rekordját ennél az útnál - legutóbb 2013-ban teljesítette, akkor 259 napot töltött a fedélzeten.
A korábbi rekorder a 71 éves Minoru Saito volt, aki 2005-ben teljesítette az utazást.
'A szelek istenei nem álltak mellettem, egy hetet arra pazaroltam, hogy elkerüljek két ciklont Hawaii-nél és egyet az Indiai-óceánnál'
- mesélte Jeanne Socrates, és az emberek támogatásáért is köszönetet mondott:
'Nagyszerű üzeneteket küldtek nekem, szerintem tetszik nekik, hogy megtapasztaltam és legyőztem a problémákat, amik felmerültek és megmutattam, hogy véghez lehet ezt vinni.'
A hölgy a nyugdíjba vonulása után, 1997-ben szeretett bele a vitorlázásba a férjével.
A pár Európában, a Karib-térségben és az Egyesült Államokban is hajózótt, majd a férfi 2003-as halála után felesége egyedül folytatta a hobbit. Saját bevallása szerint nem volt könnyű a Nereida fedélzetén lévő rendszerek és problémák feltérképezése és kezelése, azonban azóta is ennek szenteli életét.
Először 2009-ben próbálta meg megállás nélkül körbevitorlázni a világot, ám akkor technikai problémák arra kényszerítették, hogy feladja a kísérletet. 2012-es próbálkozása szintén kudarcba fulladt, ám 2013-ban megdöntötte a Guinness-rekordot a témában.
Vitorlás karrierje azért is inspiráló, mert nem volt olyan nehézség, ami megállíthatta volna - 2017-ben például egy rekordkísérletre készülvén leesett a hajóról és eltörte a nyakát és pár bordáját, de mégsem adta fel.
Utazása során több mint 2000 fontot gyűjtött a Royal National Lifeboat Institution mentőcsónakos jótékonysági szervezetnek, akiket nagyra becsül.